ÁFÉSZ-bolt és Záli néni kocsmája?

Hétvégén Virág Laci feltöltött Móré Juliska néni képeiből egy frankó válogatást a Flickr-re. A képek a második világháború után készültek. Miért érdekes ez? Mert látszódik a Groszmann-bolt és a Schwartz-ház is a képeken.

Természetesen ekkor már nem voltak ezek Groszmann-, és Schwartz-házak.

Nézzük az első képet.

kossuth_ut_70-es_evek_gr_projekt.jpg

Bal oldalon látszódik a kultúr, majd egy kerítés, a katolikus templom az ÁFÉSZ bolt és egy kedves kalapos biciklista. Nos az ÁFÉSZ bolt helyén volt a Groszmann-kocsmabolt, amit még Groszmann “bánatos” József indított sima boltként. Az akkori bejáratról azt mondják, hogy nem innen, hanem a Petői útról nyílt. Majd a háború után valaki átvette a boltot és a nagy magyar államosítás után az ÁFÉSZ üzemeltette. Kati néni azt mondta, hogy a kerítést ő még festette a hetvenes években. Tehát a képet lőjjük be a hatvanas-hetvenes évek fordulójába.
Eredeti scan ITT.

Menjünk át kicsit a 750 éves Cserépfalu monográfiába.

monografia_reszlet_gr_projekt.jpg

A scanfotó tetején látszódik a Bánatos Jóskáról elneveztt Groszmann-bolt.

A feketeébe karikázott Záli néni kocsmáját mutatom:

varlaljai_ut_50-es_evek_gr_projekt.jpg

Nincs villanyoszlop sehol, ez a kép lehet, hogy korábban készült mint a fenti, talán az ötvenes években. A Váraljai út elején laktak Schwartzék. Ma már tök máshogy néz ki a ház homlokzata. De ki lehetett Záli néni? Schwartz Ernő felesége Irén volt, de a 10-es években elüldözött Kleinék családjában találtam Gizellát, lehet, hogy Ő volt Záli néni. Groszmann Lilla is Lili volt Cserépfaluban. Záli néni tehát simán lehet, főleg, hogy Virág Laci nagymamája is megerősítette. Kösz Laci a képeket! Eredeti SCAN ITT.

Péter
darvastoth@gmail.com
No Comments

Post a Comment