Ez a helyzet, nénémasszony

Na akkor kezdem azzal, amit ilyenkor szoktak a kutatók:

Interjú Dósa Károlynéval 2015. május 2-án Cserépfaluban a Váralja utcában.
Összes hossz: 36 perc, megvágott verzió: kb. 10 perc.

Miért vágtam meg? Mert ránk nyitották az ajtót, sok az ismétlés benne, nem tudtam rendesen megfogalmazott kérdéseket feltenni. Juliska néni volt az első, akivel egy igazi interjút készítettem, tanuló beszélgetés is volt :) Vágni kell. Kedvenc részem az, amikor felfogtam, hogy Groszmann Miklós hazajött Cserépbe a borzalmak után, és elkezdek habogni. Ezt eddig nem tudtam. Interjút készíteni nagyon nehéz, hasonlítható a gitározás-éneklés kombinációjához. Figyelni kell arra, amit a válaszoló mond, de a kérdéseim meneteit is tartani illene. Nehéz.

Dósa Laura, Juliska néni lánya írt nekem a Facebookon pár hónapja, hogy az édesanyja szívesen beszélgetne velem. Szeretne pontosítani pár dolgot, amit a velem készített Magyar Narancs interjúban olvasott. Régóta terveztem a találkozót, aztán a majális után megérkeztem Juliska nénihez.

Telefonnal rögzítettem a beszélgetést.

Juliska néni Schwartz Gyurka osztáytársa volt, akit 10 éves korában vittek el a kövesdi gettóba. Állítólag az iskolába jöttek Gyurkáért, de ezt nem tudta Juliska néni megerősíteni, nem emlékezett arra sem, hogy Groszmannékat hogyan vitték el, biztos napközben történt, amikor az iskolában voltak.

Na de ne szaladjunk ennyire előre. Azzal kezdtünk, hogy mivel Tiszaörs környékéről származom ezért nem kell nekem elmagyarázni, hogy a falun a gyerekek kint az utcán játszottak, az iskola után sötétedésig együtt voltak. Mindenféle kisgyermek és nagy gyermekek. Hogy ki a zsidó és ki a református? Nem érdekelt senkit.

Juliska néni nagypapájának a nővére viszont komaságban volt Spernáth Kornélia apjával. Ő volt Groszmannn Miklós apósa, Spernáth Ignác. Spernáth Náci koma, így emlegette. Itt is hosszan beszélgettünk arról, hogy milyen jól megvoltak együtt, bár akkoriban is már szították a hangulatot a zsidók ellen.

Zsidó, zsinegre való, Pesten van egy karó, mind arra való

Például ilyen rigmusokat is mondogattak egyesek.

Az egész beszélgetésben többször nekifutottam a cserépi híres vendégszeretetnek. Az a prekoncepcióm, hogy a híres vendéglátásnak az a gyökere vagy eredője, hogy itt párszáz éven keresztül frankón együtt éltek zsidók, reformátusok, pogányok, sőt még cigányok is és még mindenféle felekezet vagy nem felekezet. Szemüvegesek, szőkék és barnák.

A zsidók nagy része kereskedő volt, hitelt is adtak, sokan tartozhattak nekik, ezért is volt sokaknak nagy megkönnyebbülés amikor elvitték Őket. Nem tudom, Cserépben is így volt-e, de mondanak ilyet is. Ez is egy olyan tény, ami a „nemszeretemazsidókat“ buta általánosításhoz vezet. Vezetett.

Juliska néni nem tudott a Zsidó közről, azt is csak később hallotta, hogy Cserépfalvi Imre is Cserépfaluból származott. Azt viszont tudta, hogy sokan éltek itt a századfordulón. Megemlítette a parókia melletti kereskedést, amiről viszont én nem tudtam. Az a ház leégett valamikor régen. Az égő kereskedésből is próbáltak lopni egyesek, nagy örömmel vitt magával egy szál kolbászt valaki, de aztán kiderült, hogy amit kolbásznak hitt, csak egy megszenesedett fadarab volt.

Na de akkor a lényeg.

Groszmannn Miklós visszajött a háború után. Tehát a katolikus templom mellett kettővel lévő házába visszatért Groszmann Miklós. Tudott Juliska néni Groszmann Gyuriról is, aki szintén túlélte a borzalmakat. Miklós bácsi – így nevezte őt végig Juliska néni – könyveket is hozott magával, mutogatta a koncentrációs táborban készült képeket és a helyiek elszörnyűlködtek a látványtól. Nem gondolták volna. Akkoriban nem volt rádió, tévé, újság is alig, semmit nem hallottak a koncentrációs táborokról.

Akkoriban már készültek holokauszttal foglalkozó könyvek, 1946 körül vagyunk.

Aztán egyszercsak megint eltűntek Groszmannék. Azért a többes szám, mert egy pesti asszonyt is hozott magával és annak a lányát is, akit Klárának hívtak. Együtt játszottak vele, mint ahogy régebben Groszmann Palival is.

Csapongó ez a beszámoló.

Menjünk vissza 44-be. Amikor elvitték a cserépi zsidókat, a házaikat kirabolták a helyiek. Amit csak mozdítani lehetett azt vitték. A Groszmann kocsmánál Juliska néni látta, hogy ki pakolja el a holmit, a nagymamája meg is rótta Sándort, hogy mit csinál.

ez a helyzet, nénémasszony…

Akkoriban ez sajnos megszokott volt, pedig a helyi csendőröknek biztosítani kellett volna a házakat, ezek szerint Cserépben ez nem történt meg. Nagy dilemma, hogy annak a nevét, aki bement más házába és elvitte onnan az értékeket, tehát hogy Sándor nevét megemlítsük-e, vagy megemlítsük-e. Nem írom le a teljes nevét. Még nem.

szétszedték a Groszmannék házát, de úgy

Arról is beszélt Juliska néni, hogy Mezőkövesdről hoztak Cserépbe holmikat zsidóktól, amiket itt próbáltak meg megőrizni, elbújtatni.

Na és akkor vissza 46 körüli időkre. Groszmann Miklósról tudjuk, hogy 1972-ben Budapesten hunyt el, ezért miután visszatért, valószínűleg az történhetett, hogy látva a cserépi viszonyokat és az akkori továbbra is ellenséges hangulatot, nem költözött vissza véglegesen Cserépbe, hanem próbált másik helyet keresni magának, maguknak. Juliska néni mesélte, hogy Miklós bácsi ott volt egy kicsit a cserépi házban, aztán elment, majd visszajött, majd egyszer csak nem látta többé. Sőt másokat is hozott magával. Őket sem látta egy idő után. Talán sikerült egy pesti lakást szereznie, talán eladta a cserépi házat. Talán. Talán. Majd megtudjuk.

Schwartzékról nem tudtam meg semmit. Juliska néniék Groszmannékkal szemben laktak, csak róluk tudott információkat.

Beszélgetésünk végén megkérdeztem, hogy mit szeretne pontosítani a narancsos cikkből, hiszen ezért is keresett meg engem. A cikkben az szerepel, hogy a falu lakosságának a fele eltűnt a háború után. Munkát keresve és taláva a nagyvárosokba költöztek sokan Cserépből. Ez nem teljesen igaz, mert elsősorban a fiatalok mentek el, volt aki Svédországba, teljesen legálisan vendégmunkásnak, de volt olyan is, aki a kommunisták által kitelepített svábok házaiba költözött Törökbálintra és Soroksárra. Ilyen történetek is voltak abban a korban.

Megemlítette még Weisz Klárit is Juliska néni. Klári dolgozni járt Mezőkövesdre, mindig feltűnően szépen volt felöltözve. 1950-ben vagyunk. Irigyelték. Később, 1995-1996 táján találkoztak a bogácsi strandon, ott mesélte Weisz Klára, hogy a koncentrációs tábor felszabadítása után sokáig kórházban volt, majd Mexikóba mentek tovább. Később hazajött Mezőkövesdre, a tengerentúlról kapta a szép holmikat, azért volt olyan csinos.

Hát ennyi történt 2015. május másodikán, életem első ilyen típusú interjúján.

Köszönöm szépen, Juliska néni.

Kazai Sándor tanító úr és Móré Julianna 1942

Móré Julianna 1942-ben Kazai tanító ölében. Valahol ott volt Schwartz Gyurka is. Virág László szkennelése

És akkor itten hallható az interjú vágott részlete.

Videósított hanganyag. Nem használtam a beszélgetéshez magyarázó feliratokat, a fenti riport után érdemes meghallgatni.

A jeruzsálemi Emlékezés hegyén készítettem a videóban látható fotót, középtájon a kövesdi gettóra emlékeztető felirat.

Péter
darvastoth@gmail.com
1 Comment
  • Heéger Zsófi
    Válasz

    Weisz Klári néni a nagymamám kolléganője volt, én is emlékszem rá gyerekkoromból. Készült vele egy interjú, amit pár éve láttam, most megpróbáltam visszakeresni, de sajnos a link már nem él :-(

    2016-06-18 at 13:56

Post a Comment