Cserépfalvi legkiemelkedőbb, az egyetemes magyar irodalom örök értékeit megjelenítő tettei

Folytatom a reblogzást Cserépfalvi Imrével. Szkárosi Endre, József Attila-djas költő barátunk valamikor régen Cserépfaluban kirándult. Megtesztett neki egy házikó, megvásárolta, és azóta Cserépfalvi Imre szülőfalujában tölti fel az elemeit, mint sokan mások. A FLAU blogban Nyelvelések címmel van egy rovata. Most egy tavalyi posztját osztom újra.

Nyelvelések

Cserépfalvi Imre épp a századforduló, 1900 nyarán született Cserépfalun. S bár csak korai gyermekéveit élte szülőfalujában, élete munkájával országos, bizonyos fokig pedig – a nyugati magyar emigráció körei, illetve franciaországi tartózkodása, a francia kultúra hazai terjesztése révén – világhírűvé tette azt. Életre szóló nagy vállalkozása, a méltán híres, egy teljes nemzedék szellemi arculatát formáló Cserépfalvi Könyvkiadó mindmáig patinásan hangzik a magyar irodalom, a magyar könyvkultúra világában.

De számos érdeme mellett melyek vajon a Cserépfalvi legkiemelkedőbb, az egyetemes magyar irodalom örök értékeit megjelenítő tettei?

Az egyik legnagyobbat Cserépfalvi Imre azzal vitte végbe, hogy 1936-ban – az előre látható, teljes ráfizetést vállalva – 600 példányban kiadta József Attila utolsó, életében megjelent verseskönyvét, a legendás Nagyon fájt, amely a tragikus sorsú, nagy költő legmegrázóbb verseit tartalmazta. De már egy évvel hamarabb is teret nyitott a „kései” (akkor harmincéves!) költőnek a korszakos jelentőségű Szép Szó irodalmi folyóirat megindításával (Ignotus, Fejtő Ferenc, József Attila szerkesztésében).

Itt illendő megemlíteni, hogy a Cserépfalvi adta ki Radnóti Miklós, életében megjelent utolsó könyvét, a Meredek útat is, de nála láttak napvilágot Illyés Gyula, Jékely Zoltán, Berda József és mások kötetei is.

A másik, nehezen felülmúlható érdeme Cserépfalvinak a népi írók, közelebbről a falukutató szociográfus-írók – elsősorban Kovács Imre és Szabó Zoltán – felkarolása. Aligha lehet közömbös számunkra, hogy 1936-ban – az említett József Attila-kiadással egy évben! – Szabó Zoltántól épp A tardi helyzet című munkáját jelentette meg, amely alaposságával és szakszerűségével, egyúttal felrázó erejével olyan sikert aratott, hogy a következő évben már a második kiadása látott napvilágot. Ugyancsak 1937-ben jött ki a Cserépfalvinál Kovács Imre első nagy műve, A néma forradalom. A kiadó következetességét mutatja, hogy 1938-ban már mindkét szerzőnek újabb könyve jelenhetett meg nála: Szabótól a méltán híres Cifra nyomorúság, Kovácstól A kivándorlás.

A magyar parasztság, a paraszti társadalom alapvető történelmi és jelenkori problémáit az olvasóközönség elé táró könyvek sora ezzel nem ért véget: Kovács Imrétől a Magyar feudalizmus – magyar parasztság (1943) és az Elsüllyedt ország (1945), Szabó Zoltán szerkesztésében pedig a Parasztok című antológia (1942) jelenik meg.

Aligha meglepő módon mindkét falukutató, társadalmi és politikai aktivitást vállaló író a Nemzeti Parasztpártnál köt ki, Kovács Imre a párt elnökhelyettese, Szabó Zoltán a vezetőségi tagja lesz. A Parasztpárt leszalámizásával és beolvasztásával természetesen egyikőjük sem értett egyet: Kovács már 1947-ben Svájcba emigrál, majd az Egyesült Államokban él és tanít (†1980); Szabó pedig a háború után diplomataként Párizsban dolgozik, és 1949-ben dönt az emigráció mellett (†1984).

Cserépfalvi elkötelezett baloldaliként az itthon maradás kalandját választja, s akkor sem távozik, amikor kiadóját államosítják. Igaz, igazgatója lesz a ma is működő, kitűnő Corvinának, amely akkor a legszínvonalasabb magyar könyvkiadó lett évekre – ám túl jól csinálhatta, mert 1963-ban nyugdíjazzák. A rendszerváltást még megérte, amiként azt is, hogy kiadója, a Cserépfalvi 1989-ben újraindulhatott. 1991-ben, 91 éves korában halt meg.

Szkárosi Endre

Az írás 2015. január 9-én jelet meg a FLAU blogban

Péter
darvastoth@gmail.com
No Comments

Post a Comment