Az izraelita temető területe kerüljön vissza a Mazsihisz tulajdonába

Csütörtök este láttuk az októberi cserépi képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvét, melyben azt olvastuk, hogy a református temetők között lévő 303-as helyrajzi számú területet szeretné a Református Egyházközség. Itt van a zsidó temető is.

Beszélgettünk, telefonáltunk, emaileztünk, szkájpoltunk az illetékesekkel, ami alapján az alábbi levelet küldtük el ma Cserépfalu polgármesterének, jegyzőjének, az egyházközség gondnokának, az Egervölgyi Református Egyházmegyének és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Vidéki Temetőrendezési csoportvezetőjének.

Tisztelt Polgármester Úr, Jegyző Úr, Képviselők!

A jelenleg 303-as Hrsz.-on szereplő, az izraelita temetőt is magába foglaló terület eladása, átadása a Cserépfalui Református Gyülekezet/Egyházközség számára, a temetőkről és temetkezésekről szóló törvény 40/I § (5) bekezdése alapján nem lenne lehetséges.

Esperes Úr tájékoztatott arról, hogy a helyi gyülekezet a két temetőt szeretné összekötni ezzel a területtel, és a régi temetőt, illetve a jelenlegi 303-as számmal jelzett részt mindenki örömére, az elhunytakra való méltó emlékezés helyévé szeretnék tenni. Mivel mindenki hozzátartozója, őse fontos és tisztelet érdemlő, az alábbi, mindenki számára békés megoldást javasoljuk.

Az izraelita temető területe – eredeti állapot visszaállítása címen – kerüljön vissza a Mazsihisz tulajdonába. A temető területe bizonyíthatóan 1888 óta külön telekszámon, izraelita temetőként szolgál. Még előbbi korban is izraelita temető volt, hiszen már az 1800-as évek elején is történtek itt temetkezések, kutatásaink alapján 20 és 40 közé tesszük az itt eltemetett hittestvéreink számát.

Történészek és levéltárosok egybehangzó véleménye, és az 1945 után történt államosítások alapján az izraelita temető a helyi izraelita hitközség tulajdona volt, 1947-48 környékén, amikor az utolsó zsidó, Grosszmann Miklós is elhagyta a falut, illetve 1972 között, amikor budapesten elhunyt, került ez a temető előbb talán MAOIH, később állami,még később jogfolytonosság útján önkormányzati kézbe. Ennek alapján is igényeljük vissza ezt a temetőt.

Ez a megoldás elősegítené, hogy a levél tárgyát képező terület forgalomképes lehessen, és a Gyülekezet így hamarosan nekifoghasson tervei megvalósításának.

Az izraelita temetőből a régi sírköveket elmozdították, azok egy része a régi temetőben fellelhető, gyanúnk és tapasztalatunk szerint nagy esély van arra, hogy a 303-as számmal jelzett területen találhatóak még ilyen sírkövek.

Utalva más falvakban, községekben lévő izraelita temető tulajdonosa/kezelője és helyi reformátusok közötti jó viszonyra, biztosak vagyunk abban, hogy ezek felkutatása, visszahelyezése az izraelita temetőbe megtörténhet.

Szeretnénk törekedni Esperes Úrral és a helyi gyülekezettel jó viszonyt kialakítani, ennek okán gondoltunk erre a törvényes, és mindenkét fél számára gyors és pozitív üzenetet hordozó megoldásra.

Kérdéseikre, észrevételeikre szívesen reagálunk:

Péter Tamás, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének Vidéki Temetőrendezési Csoportvezetője, (Tel.)

Balázs-Deutsch István, (Tel.)

Üdvözlettel Balázs-Deutsch István

2016. november 6.

Erről a területről van szó, ez lehet a sarka 303-as helyrajzi számú területnek:

Cserépfalu Zsidó temető 2016 novembere

Cserépfalu Zsidó temető 2016 novembere

Posztjaink a cserépi zsidó temetőről:

 


Támogathatod a kutatást a PayPal rendszeren keresztül. Akár regisztráció nélkül is.

Ha a bankkártyádat szeretnéd használni, akkor keresd a bankkártya logók felett a “Don’t have a PayPal account? Use your credit card or bank account (where available). Continue“ feliratot, és oda kattintva regisztráció nélkül tudsz is nekünk utalni.

Természetesen, ha van PayPal fiókod, akkor is élhetsz az egyszeri támogatás lehetőségével, kattints bátran a Donate logora :)

Péter
darvastoth@gmail.com
No Comments

Post a Comment