auschwitz_borito900600

Auschwitzi koncentrációs tábor I.

Nehéz ezt elkezdeni. Arra is gondoltam, hogy csak simán kiteszem a képeket Auschwitzról.

De mégis le kell írnom.

Múlt héten szombaton, 2017. február 25-én reggel nyolc órától délután 15 óráig az egykori Auschwitz I. és az Auschwitz II. nevű táborok helyén kialakított múzeumokban voltam. 59 képet választottam ki az első táborból, van szöveg is, de át lehet scrollozni a képekért lefelé.

Kb. 20 éve voltam a Wewelsburg melletti kisebb koncentrációs tábor helyén/mellett kialakított múzeumban. Mihez képes kisebb persze.

Egyetemi csoport tagjaként népfőiskolákat nézegettünk, aztán kikapcsolódásként (!?) megnéztük a holokauszt-múzeumot. Egy helyes szőke csaj mosolyogva, kedvesen mesélte el, hogy mi történt, hogyan történt a negyvenes években.

Ilyen installáció balra, halál jobbra, kis aranyos makett előttünk, emberbőrből készített székre kérem ne üljenek rá…

Paderborn mellett kinéztek a nácik egy nagy erődítményt maguknak, hogy majd ott lesz valami óriási központjuk, mellé raktak egy kis tábort, ahol öldösték kedvükre az embereket.

Most olvasom, hogy egy SS-múzeum is lett azon a helyen azóta.

Egyszerűen nem állt össze bennem húsz éve ez a múzeumpedagógia.

Majd tíz évre rá voltunk Katowicében egy lengyel-magyar focimeccsen. Irtózatosan sokat ittam, majd a barátaim kitalálták, hogy visszafelé menjünk be Auschwitzba. Dehogy is. Másnaposan nézzem meg Auschwitzot? “Ha már ott vagyok, akkor beugrok Auschwitzba típusú” sztori?

Nem.

Budapesten is több kiállításon voltam, három éve a Yad Vashemben már be se mentem be kiállítótérbe. Ezt az egészet nem lehet megmúzeumkodni.

Azt szeretem a kutatásunkban, hogy nem véleményezünk, hanem megmutatunk mindent úgy, ahogy van. Persze ez nem igaz, mert többször emocionálunk, például amikor temetőre építenek egy lakóparkot. Igyekszünk jól leellenőrött, primer infókat megosztani. Mi történt, mikor és hol. Nehéz érzelmek nélkül megírni és közzétenni a cserépkörnyéki zsidóság történetét. Próbálkozunk. Az internet erre kiváló eszköz.

Szóval ezért is félek a holokausztmúzeumoktól. Féltem Auschwitztól. Egy/több múzeológus által fontosnak tartott képrészlet, adatsor, klasszul megkreatívkodott installáció fog majd vezetni engem? Egy helyreállított, berendezett, újrafestett, megkreált építményt fogok nézegetni kordonok között? Valóban több lesz, mint a neten fellelhető millió fotó és szöveg?

Év elején úgy döntöttem, hogy lesz ami lesz, elmegyek Auschwitzba. Hátha ezt a múzeumosdi koncepciót sutba dobhatom Auschwitzban, azon a helyen, ahol elképesztő szervezettséggel öltek meg rengeteg zsidót, cigányt, hadifoglyot, szemüvegest és még sokféle embert.

Cserépiek temetője is ez a hely. Úgy tudtam, hogy Groszmann Lilit is itt ölték meg, de a kutatás jelenlegi tudása szerint elvitték Auschwitzból Lilit 1944-ben.

A reggeli nyitásra, nyolc órakor ott voltam az auschwitzi múzeum bejáratánál. Direkt reggel akartam menni, hogy ne zavarjanak nagyon a turisták. A kapu előtt a nagyobb táskát le kellett tenni a megőrzőbe, majd következett a reptéri szintű átvizsgálás, meg kellett mondani, hogy honnan érkeztem, majd egy nulla zlotyis jegy megvétele után léphettem be az őrök szigorú tekintetével a múzeumba.

A tábor a monarchia idején épült katonai kaszárnya, mely nagyon megtetszett a náciknak. Először lengyeleket, aztán orosz hadifoglyokat őriztek és gyilkoltak. A foglyokon próbálták ki a gázzal ölést, az első gázkamrát is itt tesztelték. Auschwitz I-ben volt a táborok adminisztrációja is. Innen 3 km-re van a kettes tábor, Oświęcim nevű lengyel város egyik részéből elzavarták a lakosokat, és felépítették a legnagyobb gyilkolótábort. Na de vissza az Arbeit Macht Frei feliratú kapuval könnyen azonosítható táborra.

Auschwitz I. 2017. február 25.

Szóval ez az egyes tábor ma múzeum.

A holokauszt-múzeumok szokásos hatásvadász elemeit kivétel nélkül bemutatják, helyreállított gázkamra is van, egy csomó levágott hajat lehet nézegetni, rengeteg cipő áll nagy halomban, az elején természetesen egy kisgyermek cipőjével. Fogkefék és bőröndök termei az egykori barakkokban kialakított helyeken. Országok szerint is láthatók a múzeumok, a magyarban voltam.

Annál nagyobb “hatásvadászabbságot” nehezen lehet elképzelni, mint a tárlat utolsó jelenete. Fordítva kezdtem a megtekintést, így a záró sorozatot láttam meg először. A képen egy mosolygó magyar zsidó hölgy ruhában látható a pasijával, mellette lévő nagyképen egyedül csontsoványan meztelenül egy kórházban. Akkor és most.

Ennél már csak az lehetne durvább, ha a képen egy nagy asztalnál tortázó gyermeksereg lenne a háború előtt, majd egy tömegsírban ugyanazok. A magyar térben nyomasztó zene szól, hogy még jobban átélhesse az egyszeri turista.

Amúgy nagyon nehéz egyedül lenni a múzeumban, mert mindenhol a turisták nyomkojdák a telefonjukat, tabletjülket és a többi.

Még mielőtt teljesen átmennék zsörtölődőbe, abba is hagyom.

Csalódás volt Auschwitz I.

Amikor odaértem, még esett a hó, majd kisütött a nap. Persze, tudom a képeim is hatásvadászok, igyekeztem azért nem nagyon túltolni. Talán sikerült. Színek nincsenek.

A képek jönnek egymás után, ha rámész az egérrel a képre, akkor kinagyíthatod, vagy lapozhatsz is a nyilakkal.

A barakkokban kialakított terekben alig fotóztam.

Itt próbálták ki először a gyilkos gázt. Helyreállították, mert múzeum.

És a többi felvétel.

Egy múzeumban voltam, semmilyen új hatás nem ért, majdnem ugyanazt éreztem, mint húsz éve. Nagyon nehéz a holokausztot bemutatni, és a múzeum, mint műfaj, erre alkalmatlan.

Bánatosan bandukoltam ki az 1-es táborból, aztán az ingyenes busszal megérkeztem a 3 km-re lévő Auschwitz-Birkenau nevű, a filmekből a vonatos megérkezési jelenettel azonosítható táborba.

Az egy másik poszt lesz.

Az nem múzeum még.

Az maga az élet.

Auschwitz-Birkenau
Péter
darvastoth@gmail.com
No Comments

Post a Comment